A Játékos
A Játékos egy szervezet tökéletesen illeszkedő eleme. Beleolvad környezetébe, akár a kaméleon, színeit váltogatja az aktuális helyzetnek megfelelően. Lefelé tapos, felfelé mosolyog, míg a főnökség hallótávolságon belül van, utána viszont köpköd: alkalmatlan idiótáknak nyilvánítva feletteseit. Nehezen tűri, hogy vannak felette. A vele egy szinten lévők vagy ellenségek, akikkel szemben harcol, vagy harcostársak, akik vállvetve küzdenek vele, érte. A kolléganői szintén eszközök a harcban. A nők és a férfiak erősen elkülönülnek a szemében. A férfiaktól alapvetően fél, mert őket nem tudja úgy manipulálni, mint a nőket. A kolléganőknek udvarol, hízeleg és cserébe elvárja a különleges bánásmódot. Mert az neki jár. Meg is kapja. Közben persze, mert semmi sem szent, a hátuk mögött megjegyzéseket tesz a kinézetükre, és ostobáknak nevezi őket, de ők ezt nem tudják. A Játékos szinte óramű pontosságával működteti az életét. Reggel kávé, munkába érve még egy, ő mindig időben érkezik és az érkezése utáni percben már provokatívan kommentálja a később jövőket. A munka örök harc, ahol a nemlétező, éppen ezért túlzott önbecsülése a tét, meg kell vívni a harcot a sok tehetségtelen és dilettáns semmirekellővel, akiknek a hozzáállása soha nem megfelelő, találkoznia kell számtalan igénytelen emberrel, el kell viselni a szagukat, a fizikai és szellemi kipárolgásukat. Rémes. Szinte fuldoklik. Felüdülést csak néhány csinosabb ügyfél jelent, akikre valóságos tesztoszteron áradatot zúdít és kihegyezett idegrendszerrel lesi a hatást. Aztán alig várja, hogy mehessen, türelmetlen, bár különösebb dolga nincs. Saját maga tökéletesítésén kívül ugyanis mással nem foglalkozik. Edzőterem, szaunázás, lazulás. Az idő azonban nem kegyes, bár erre igyekszik nem gondolni. Hazafelé menet betér a helyi üzletbe, vacsorára valót vesz, kis sajt, színtelen felvágott, némi savanyúság és egy üveg pálinka. Olcsót vesz mindenből, mert sajnálja rá a pénzt. A pénztáros lány mosolyára viszont nem sajnálja, elég csinos a kis drága, így nagyvonalúan melba csokit vesz neki, a markába nyomja, bár mást is oda nyomhatna - kívánja, aztán haza.
Ő a szervezet szürke eminenciása, végrehajtó eszköz a nagy gépezeten, és Ma is jól teljesített - veregeti vállon magát, aztán eszébe jut, hogy a mocskok nem elég hálásak az ő áldozatos munkájáért. Nincs eléggé megfizetve- gondolja elégedetlenül. Otthonába érve leveti szolid, szürke öltönyét, még az egyik exfelesége vette, neki sosem volt elég pénze egy ilyen drága öltönyre, tölt magának némi pálinkát, ami kioldja izmaiból és agyából a feszültséget, nyújtózkodik , majd telefonját felvéve fellép kedvenc közösségi hálójára… Végiglapoz a posztokon, közben az orrát turkálja, mert egyedül már nem igényli annyira a tökéletesség látszatát. Lakása egyszerre hatásos és stílusos, de mivel már nem fiatal, a fürdőben megtelepedő vízkövet nem veszi észre, ahogy a wc-deszkára felverődő cseppeket sem. Nadrágját leveszi, gondosan a kanapéra fekteti, mellé az inget, reggel ne legyen vele dolga, egy pólót kap magára, ami a mosástól már kissé szürke, de ez nem látszik. Kis kenyérrel fokhagymát eszeget és böfög. A Játékos a maga élete sztárja, csodásan pózol a saját oldalán, tekintete kifürkészhetetlen, arcán némi borosta és könyörtelenségre utaló, makacsul összeszorított száj. Stílusa, a már-már bizarrba hajló közvetlenség és a saját egyéniségét érintő beteges távolságtartás. E kettő határmezsgyéjén imbolyogva vadászik. A Játékosnak nincs élete. Érzései sincsenek, csak az öröm pillanatnyi szikrái éltetik, amit a pszichésen foglyul ejtett nők lángoló rajongásában sütkérezve talál meg. Ismeretségi köre egy virtuális hárem, ahol teljhatalommal ítél, töröl és alkalmanként visszavesz. Ezt a nőt megdugtam, mutogatja egy másiknak, akit pedig nem. Az új ismerősökre ezerrel nyomul, dicsekszik, panaszkodik, bevon, megoszt, mindenki csodás, okos, gyönyörű, amíg meg nem kapja a szokásos visszaigazoló dózist önnön nagyszerűségéről. A visszaigazolás valahogy mindig meglepi, zsibbadt kéjként folyik át rajta először, másodszor, de harmadszorra már kissé unalmas. Akkor jöjjön még egy, egy másik, ez nem olyan jó, mint ahogy várta, és mivel mégiscsak egy emberről van szó, nem tökéletes, nem elég, kérem a következőt! A nő lényegében mindegy, milyen. Legyen benne valami érdekes, vagy legalább az elérhetetlenség illúziója... Ha fiatal, elég a fiatalsága, ha idősebb, akkor max. nem fekszik le vele. Elég lesz a törődése, a csodálata… Hülye vén tyúk, csak nem képzeli, hogy ő hajlandó lenne megdugni egy ilyet! Amikor annyian állnak nála sorban! A fiatal, az más. Attól még feláll. Talán. De inkább az sem, mert hátha nem működik. Majd csak orálisan… úgy jó lesz.. A múltkor volt egy vicces esete, amikor az a 19 éves nő ( nem, az már nem gyerek, nagykorú, teljesen rendben van ) meg az anyja, aki mellesleg jó ismerőse összefutottak az utcán. Az anyuka is fiatalabb nála vagy 15 évvel… És a kedves mamának gőze sem volt a románcról, úgy beszélgettek, ő, a mellét düllesztve adta a szakértőt, a mama ragyogva, hogy a Játékos, milyen kiváló és nagyra becsült, és egy ilyen ember az Ő tiszteletreméltó ismerőse, a lánya meg közben láthatólag halálra untan álldogált mellettük. A Játékos vigyorog. Az ostoba nő meg csak mondta a magáét. Ha tudná, hogy a lányát hányszor megdugta… Mellesleg az anyja sem utolsó… Amúgy mindegy hogy férjezett, vagy magát egyébként leszbikusnak valló biszex, vagy éppen terhes, minden mindegy, tudjon rajongani érte és lássa meg benne a FÉRFIT, akit még saját magának sem sikerült meglátnia. A Férfit, akinél nincs különb széles-e világon. Ami különben igaz, mert érzéketlenségben és könyörtelenségben valóban ritkaság az ilyen. A telefonja pittyen, egy régi ismerős nő, szia írja, plusz csókos szmájli, a Játékos felsóhajt, erre most mit válaszoljon? Közönséges egy nő, egyszerű mint a faék, akiben lassan több plasztikai anyag halmozódik össze, mint eleven hús. És egyre öregebb is lesz, megvan vagy 38, nem, ezt is unja már… Később még egy üzenete jön: ígéred, hogy benézel, érkezik a szemrehányás. A nő, aki írta, már negyvenes, túl van az első virágzásán, ezt ellensúlyozandó, rengeteg virágot posztol, vegyítve néhány mélyenszántó bölcselettel, ritkábban chef videókat, demonstrálandó, milyen házias, de főzni még nem főzött semmit. Erre sem válaszol, inkább elalszik. A tévé a Columbo-t ismétli, megnyugtató duruzsolás, csak még egy utolsó kérdés, uram…